A forró aszfalt nem tesz jót a kutyák tappancsainak

WAF Kft. tette közzé ekkor:

A kutyák nem csupán a túlhevülés veszélyének vannak kitéve a nyári időszakban: a nagy hőségben talppárnáikat is könnyen megégethetik, ha nem óvjuk őket a felforrósodott felületektől.

Ebben a hőségben a nap már olyan erősen tűzi az aszfaltot, hogy képtelenség lenne akár csak egy rövid ideig is álldogálni rajta. Ebbe azonban bele sem gondolunk, hiszen legtöbbször cipőben közlekedünk. Emiatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy kutyáink tappancsát nem védi semmilyen lábbeli. Tévedés azt gondolni, hogy kizárólag az aszfalt jelent veszélyt számukra: az egyéb anyagokból készült burkolatok is felforrósodhatnak a nagy melegben. Ezen mesterséges felületek hőmérséklete a nyári napokon elérheti akár az 50-70 fokot is.

Gondoljatok csak bele, hogy mit tenne a talpunkkal egy ilyen forró felület. Nincs ez másképp a kutyák esetében sem. Őket is fenyegeti az égési sérülések és az azt követő hólyagok kialakulásának veszélye. Semmiképp ne feledkezzetek meg erről a nyári időszakban. Egyszerűen csak ellenőrizzétek a talaj hőmérsékletét a kezetekkel – még a cipőtöket sem szükséges levennetek. Ha ott tudjátok tartani a kezeteket a felületen, és az nem éget, négylábú társatok számára is biztonságos a terep.

Az esetleges sérülések esélyét úgy csökkenthetitek a legkönnyebben, ha nem a legerősebb napsütésben indultok sétálni. Reggel vagy késő este érdemes leginkább kimozdulni. Dél körül semmiképp nem ajánlott útnak indulni kutyával, de ez önmagunkra nézve is érvényes. Akkor is fontos, hogy kerüljétek a közvetlen napfényt, illetve keressetek árnyékos helyet és füves utat, ha kevésbé kockázatos napszakban merészkedtek ki.

Számos módon védhetitek kutyátok tappancsait. Az egyik lehetséges megoldás például a kutyacipő beszerzése, amely télen megóvja kedvenceiteket a fagyos felületektől és a sótól, nyáron pedig védelmet nyújt a forró aszfalttal szemben. Léteznek vízálló változatok is, melyeket nem szabad túl hosszú ideig viselniük a nagy hőségben. A kutyák verejtékmirigyeinek nagy része a mancsuk alsó részén helyezkedik el. Ezen kívül elérhetők különböző mancsvédő és regeneráló termékek. Többféle spray, emulzió vagy krém kapható, melyek vastag védőréteget képeznek a tappancsokon.

Más termékek az égési sérülések és egyéb kellemetlen tünetek regenerálásában és gyógyításában segítenek. Ha az égés súlyosabbnak tűnik, és bőr válik le a kutya mancsáról, vagy hólyagok keletkeznek rajta, ne habozzatok állatorvoshoz fordulni.

Előfordulhat olyan helyzet is, hogy olvadt aszfalt tapad a kedvencetek tappancsára. Ilyenkor gyorsan kell cselekednetek. Meglepő ugyan, de a probléma egyszerű vajjal is orvosolható. Csak tegyétek az olvasztott vajat a mancs érintett részére, majd töröljétek le. A vaj kioldja az aszfaltot a bőrből és a szőrből, amit ezek megváltozott színe is jelez. Ezt követően ajánlott egy kutyasamponnal történő fürdetés.

Kellemes, égett tappancsoktól mentes nyarat kívánunk.


A bejegyzés megosztása



← Régebbi bejegyzés Újabb bejegyzés →